A szigorú költségvetési keretek közé szorított intézmények működésének kontrollja, a szakmai folyamatok hatékonyságát célzó szervezetfejlesztés és a kockázatkezelés folyamatos kihívást jelent a kormányzati szervek vezetői számára.

A költségvetési keretek szűkülése, az intézményrendszer működésére, fejlesztésére fordítható EU-források lassú kimerülése elengedhetetlenné teszi a hatékonyság növelését. A központi, valamint helyi közigazgatási „Kaffkai-kastélyok” lebontása és az állam működését biztosító intézményrendszer új alapokra történő helyezése kiemelt és elengedhetetlen feladata az elkövetkező éveknek.

A MAPI vállalati szektorban és – az állami intézményrendszerrel való sokéves kapcsolatán alapuló – közszférában szerzett tapasztalatait sikerrel tudja kamatoztatni az állami rendszerek hatékonyságának javítása során. Cégünk teljes körű szakértői támogatást biztosít a magyarországi közszféra számára szervezetfejlesztési, hatékonyság javítási, kockázatkezelési projektekhez, kiemelten az állami gazdaságfejlesztési intézményrendszert érintő kérdésekben. A MAPI magasan képzett tanácsadóinak és projektvezetőinek tapasztalata, valamint a céget jellemző, körültekintő adminisztratív ügyintézés megbízható garancia az Önök számára.

A MAPI által nyújtott szolgáltatások

  Szervezeti-, működési stratégia készítése és nyomon követése
  Szervezeti-, működési kockázatok kezelése
  Belső szolgáltatási rendszerek feltérképezése
  Hatékonysági indikátorok (KPI) tervezése, bevezetése
  Gazdaságfejlesztési stratégia és -eszközrendszer feltérképezése