Fontos változás a munkásszállók kialakítását célzó támogatásban

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020. január 27-én tette közzé a „Munkásszállások kialakítása” elnevezésű program keretében nyújtott támogatásra vonatkozó tájékoztatóját. Az új felhívás a tavalyi évhez képest a fő irányokban nem tartalmaz újítást egy igen jelentős pont kivételével, mely szerint az idei évtől a nem önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok is létesíthetnek olyan munkásszállást, amelyben nem csak saját, hanem más munkaadónál munkaviszonyban lévő munkavállaló elszállásolását vállalják! 

A támogatást továbbra is legalább 80 fő elszállásolására alkalmas (I. vagy II. kategóriájú) munkásszállások kialakítására lehet igényelni, a támogatás intenzitása cégek számára – cégmérettől és helyszíntől függően – 20 – 70% között alakul.

Új munkásszállás esetén az egy m2-re eső maximálisan elszámolható fajlagos költség továbbra is 373.000 Ft, illetve az egy férőhelyre kalkulált maximális költség 3.730.000 Ft. Ugyanezek a fajlagos összegek munkásszálló felújítása esetén 267.000 Ft és 2.670.000 Ft-ban vannak meghatározva.

A kedvezményezettek számára a kötelező üzemeltetési időszak továbbra is 10 évben van meghatározva.

Bővebb információért forduljanak Andorka Miklós stratégiai igazgató kollégánkhoz a miklos.andorka@mapi.hu e-mail címen, vagy a +36-20-558-8803-as telefonszámon. 

 

 

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás