70 nap – 70 konferencia
2011.05.13. - Több mint 2000 hazai KKV képviseletében 2457 fő vett részt a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. országos szakmai rendezvénysorozatán az Új Széchenyi Terv bejelentését követően.

Május 5-én, Kőszegen, az Írottkő Hotelben került sor a MAPI által „Van új a Nap alatt? avagy Minden, amit a vállalkozónak tudnia kell az Új Széchenyi Tervről” címmel szervezett országos konzultációs körút 70. rendezvényére.

A fejlődőképes helyi kis- és középvállalatok tájékoztatását célzó konferenciasorozat látogatottsága objektív tükre annak, milyen várakozással fogadta a vállalkozói réteg az új pályázatok megjelenését. Az első 70 rendezvény résztvevői körében a gépbeszerzés volt a legkedveltebb téma, de sokan érdeklődtek a június elején megjelenő telephely-fejlesztési kiírások iránt is. Ami a mikro vállalkozásokat illeti, a MAPI szakértői számos kérdést kaptak az új, kombinált (GOP M) konstrukcióval kapcsolatban, s a 10 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek egyértelműen pozitív irányba történő elmozdulásként értékelték a településlista bővítését is.

„Az érdeklődés nagy, ami nem csoda egy forráshiánytól szenvedő gazdasági környezetben. Őszintén remélem, hogy az életképes ötletek és a hamarosan megjelenő, kedvező hitel-konstrukciók érezhetően felgyorsítják majd a válságból való kilábalás folyamatát.” – nyilatkozta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója.