|
E három szó írja le röviden a 100%-os magyar magántulajdonban lévő, független fejlesztési irodát. A MAPI 8 év alatt több mint 600 projekt megvalósításában vett részt és 2011. júniusáig 100 milliárd Ft támogatáshoz segítette hozzá ügyfeleit, vállalkozásokat és közigazgatási szervezeteket. A megvalósítás garanciája A több mint 40 tanácsadót foglalkoztató MAPI legfontosabb értéke az innovatív és felkészült Csapat. A cég Ügyfele biztos alapokra, a projektek kidolgozásában és megvalósításában gyakorlott közgazdászok, mérnökök, pénzügyi szakemberek és jogászok szaktudására épít.
Több mint 40 főállású, széles körű pályázati tapasztalattal rendelkező, elhivatott szakértő Az egész országot lefedő, régióvezetőkre épülő hálózati tevékenység Több mint 700, jellemzően a KKV és önkormányzati megbízó, akiknek 80%-a visszatérő ügyfél 100 Mrd Ft elnyert támogatás 50 millió Ft-os felelősségbiztosítás a projektmenedzsment szolgáltatások hátterében Rendszeres tanácsadói felkérések a projektekben (pl. a finanszírozásában) együttműködő intézmények részéről Egyedülálló szakmai kompetencia Tagság számos magyar és nemzetközi kitekintésű szervezetben Cégvezetőnk "Az év fiatal menedzsere 2006" díj nyertese Cégvezetőnk "Az év vállalkozója 2010" díj nyertese Szervezetek, amelyeknek tagjai vagyunk Joint Venture SzövetségVállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Menedzserek Országos Szövetsége Magyarok a Piacon Klub Pannon Autóipari Klaszter Magyar Innovációs Szövetség Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége EuroCloud Magyarország Egyesület Alföldi regionális Iparfejlesztési Klaszter Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara ChinaCham Magyar-Kínai Gazdasági Kamara Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara A minőség iránti elkötelezettség A MAPI 2004. elején vezette be az MSZ EN ISO 9001 szabványra épülő minőségbiztosítási rendszerét, melyet 2004. decemberében a CERTOP Kft. auditált. Munkánk során kivételes figyelmet szentelünk megbízóink igényeinek, és elvárásaik maximáis teljesítése érdekében folyamatosan tökéletesítjük működésünket. Minőség iránti elkötelezettségünket tükrözi az ügyfelek szolgáltatásunkról alkotott véleménye >>. |
Ajánlások
- 0
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
Alföldi Nyomda Zrt.: technológiai korszerűsítésA pályázatkészítés munkálatainak koordinálása, a dokumentáció elkészítése és benyújtása terén munkatársaik nagy szakértelemmel, precízen és hatékonyan dolgoztak. Rendszeres szakmai és ... Bővebben... |
Veszprém Megyei Önkormányzat: hosszú távú együttműködésA közös munka során megtapasztaltuk a MAPI munkatársainak korrektségét, szaktudását, munkabírását, ... Bővebben... |
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára: informatikai infrastruktúra fejleszA Katona József Könyvtár elsı TIOP-os pályázatának elkészítésénél fontos volt a szakmai és pályázati elvárás kölcsönös megértése, és ennek ... Bővebben... |
Delog Kft.: technológiai korszerűsítésA DELOG Kft. segítőkész, a pályázati tevékenységhez szükséges információk birtokában lévő, igazi együttműködő partnerre talált a MAPI munkatársaink ... Bővebben... |
Coca-Cola HBC Magyarország Kft.: technológiai korszerűsítésA Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft. ezúton mond köszönetet a Magyar Pályázatkészítő Iroda Kft. munkatársainak a projektben nyújtott támogatásukért, a pályázati ... Bővebben... |
OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.: képzés, humán fejlesztésA partner kiválasztásánál szempont volt, hogy a pályázat teljes átfutási ideje alatt egy megbízható, stabil megfelelő személyi és szellemi infrastruktúrával ... Bővebben... |
PEZ Production Europe Kft.: technológiai korszerűsítésGyorsaságuk, naprakészségük, rugalmasságuk nagy segítségünkre volt a pályázatok összeállítása során, a fiatal, felkészült csapat dinamizmusa bennünket is ... Bővebben... |
Masterplast Group Zrt.: munkahelyi képzésekKorábban saját magunk készítettük pályázatainkat, de az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által kiírt pályázat esetében úgy láttuk, hogy célszerű szakértő partnerre ... Bővebben... |
ARRK Hungary Kft.: technológiai korszerűsítésVálasztásunk nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az iroda munkatársaiban maximálisan felkészült, precíz, az együttműködést szorgalmazó, segítőkész és rugalmas ... Bővebben... |
BETON-STAR Kft.: technológiai korszerűsítésEddigi együttműködésünk során a MAPI részéről igen magas fokú szakmai felkészültséget, rugalmasságot tapasztaltunk. A pályázatok lebonyolítását végző Magyar Gazdaságfejlesztési Központtal ... Bővebben... |
Érsekvadkert: akadálymentesítésA MAPI-t több kollégámnak is ajánlottam és szívből ajánlom azoknak, akik nyerni ... Bővebben... |
Megosztaná véleményét?
Közelről ismeri a hazai pályázati rendszert?
Esetleg konkrét fejlesztési javaslata van?
Sajtószoba
- 0
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
„Pénzt? Az a legkevesebb…” – Hitel, tőke, támogatás2011.06.28. - IT Business: „Hazánkban mintha tökéletesen beigazolódna a régi Murphy-törvény igazsága: ahhoz, hogy hitelhez juss, először be kell bizonyítanod, hogy nincs rá szükséged.” – jegyezte meg az IT Business ... Bővebben... |
Szükség van a hazai cégek középosztályára2010.10.27. - Magyar Hírlap: "Létre kell hozni a magyar kis-és középvállalkozások középosztályát - mondta lapunknak Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója." A Magyar Hírlap teljes cikkét itt ... Bővebben... |
A legtöbb pályázatot a vállalkozásfejlesztési programra adták be2011.05.28. - Magyar Hírlap: „Bár a lehívások gyorsultak, a kockázatok nem múltak el. Összességében még 6300 milliárd forintot kell kifizetni, amire öt év áll még rendelkezésre. Azaz: évente 1300 milliárdot, ... Bővebben... |
A legtöbb pályázatot a vállalkozásfejlesztési programra adták be2011.05.28. - Magyar Hírlap: „Bár a lehívások gyorsultak, a kockázatok nem múltak el. Összességében még 6300 milliárd forintot kell kifizetni, amire öt év áll még rendelkezésre. Azaz: évente ... Bővebben... |
ÚJ UTAK A PIACON - konferencia Dunaszerdahelyen2011.04.29. - Nemzetközi konferenciára került sor a magyarországi és szlovákiai kis- és középvállalkozók régiós együttműködési lehetőségeiről a Magyarok a piacon Klub és az Esterházy János Polgári Társulás közös szervezésében április ... Bővebben... |
Napi Gazdaság konferencia: a MAPI szerint tudástranszferrel lehetne er2011.05.07. - "Az életképes, növekedésre vágyó hazai középvállalkozói réteg bővítését, helyzetbe hozását a tudástranszfer segíthetné." - vélekedett Essősy Zsombor, a MAPI Zrt. vezérigazgatója a Napi Gazdaság "Vállalkozások hatékony (újjá)szervezése" konferenciáján. ... Bővebben... |
Pályázatírási etikett2011.05.17. - IT Business: "Az ügyfél célja nem a pályázati dokumentáció összeállítása, hanem a projekt megvalósítása - súlyos illetlenség tehát magára hagyni az ügyfelet a győztes projekttel." Az IT Business teljes ... Bővebben... |
Magyarországra hozza ázsiai bérmunkáját a Josef Seibel - Egymilliárdos2011.05.20. - Világgazdaság: "Miközben egyre csökken a magyar cipőipar termelése, Csengeren megkétszereződik a gyártókapacitás egy magyar és egy német társaság összefogása eredményeként. A jövő héten szerelik be az utolsó, negyedik fröccsöntő ... Bővebben... |
Elérhetőségeink
1139 Budapest, Pap Károly u. 4-6.
Xenter13 Irodaház, II. emelet
Telefon: +36-1-269-47-77
+36-1-270-70-60
Fax: +36-1-354-09-99
E-mail: mapi@mapi.hu

