Mi várható pályázati fronton idén – kitekintés 2020-ra

Essősy Zsombor vezérigazgatónk a Portfolio.hu kérdéseire válaszolva vázolta fel a a 2019-es év tapasztalatait és 2020-as évre vonatkozó elvárásokat a fejlesztéspolitikai kérdésekben.

Portfolio: Hogyan ítéli meg a 2019-es évet az uniós fejlesztéspolitikai intézményrendszert (sebesség, panaszkezelés, kifizetések volumene, új/módosított kiírások, stb.), a megjelent uniós pályázatok tartalma, illetve a piacon mutatkozó igények figyelembe vételét tekintve?

Essősy Zsombor: A 2019-es év megítélése alapvetően vegyes. A könnyen elérhető előlegeknek köszönhetően a kifizetések aránya magas (közel 75%), a számlák alapján kifizetett összegek aránya azonban továbbra is alacsony, különösen a vidékfejlesztési pályázatok esetében. A benyújtott pályázatok, illetve a megvalósítás alatt lévő projektek elszámolásainak elbírálási sebességét továbbra is jelentősen lehetne növelni, az elhúzódó folyamatok sok esetben komoly problémát okoznak a vállalkozásoknak. Egyértelműen a pozitívumok között kell említeni, hogy a klasszikus gépbeszerzés mellett új irányokba is nyit a pályázati rendszer, az idei évben beindult Magyar Multi Program célkitűzései és támogatási irányai üdvözlendők, bízunk benne, hogy a résztvevő cégek valóban jelentős versenyképesség-növelő fejlesztéseket tudnak majd megvalósítani.

Portfolio: Mire számít 2020-ban az uniós fejlesztéspolitikában (célok, sebesség, panaszkezelés, kifizetések volumene, új/módosított pályázatok, stb.) és várható pályázatok terén (felszabaduló keretek, átrendezések, visszacsorgó pályázatok irányai, stb.)?

Essősy Zsombor: 2020-ban néhány területen, főként a GINOP 1-es, 2-es és 3-as prioritásában várhatók újranyitott pályázatok az ún. visszacsorgó források hatására nagyságrendileg 40-45 mrd Ft értékben. A tervezéshez képest eltérő euró árfolyam hozadéka lehet, hogy további, összességében 120-130 milliárd forinttal emelkednek a különböző operatív programok keretei. Tekintettel arra, hogy az intézményrendszer számára jelentősebb új projektek beadása nem fog plusz adminisztrációs terhet jelenteni, 2020-ban a kifizetési kérelmek gyorsabb feldolgozására, a számla alapú kifizetések arányának gyors növekedésére számítunk.

Portfolio: Hogyan készül (hogyan készíti fel ügyfeleit) a 2020 utáni időszakra a 2021-2027-es uniós költségvetésről eddig megjelent információk tükrében, és melyek Ön számára azok közül a legfontosabb változások?

Essősy Zsombor: A 2021-2027-es időszak forrásaira vonatkozó tervezési folyamat még épphogy csak elkezdődött, így számos bizonytalansági tényező van még a készülés körül. Arra feltétlenül számítania kell minden szereplőnek, hogy a visszatérítendő források részaránya tovább fog emelkedni. Mindezeken túl elengedhetetlen lesz, hogy az új hétéves időszakban a források döntő többsége a hatékonyság és a termelékenység növelésére fordítódjon. Bízunk benne, hogy a várhatóan csökkenő összegű források mellet is kellő támogatás jut a vállalkozások hatékonyságát javító beruházások és különösen a munkavállalók készségeit, képességeit fejlesztő képzési programok megvalósítására.

A teljes cikk az alábbi linkre kattintva olvasható.

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás