Az agrártámogatásokat, ezen belül a közvetlen kifizetéseket és a kohéziós alapokat is csökkentené az Európai Unió az új hétéves költségvetésben amelynek tervezetét szerdán mutatták be az Európai Parlamentben. Azonban a tegnap bejelentett terv csupán javaslat, amely politikai egyeztetések után jócskán módosulhat. Ha a tárgyalások után inkább 10 százalék felé közelít a Magyarországot érintő kiesés, akkor annak úgy lehet igazán örülni, ha a felhasználható uniós források nem kötöttek, és Magyarország valóban az érdekében álló területekre költheti – nyilatkozta vezérigazgatónk, Essősy Zsombor a Világgazdaság mai számában.

Az Európai Bizottság folyó áron 1279 milliárd (2018-as árakon 1135 milliárd) eurós költségvetési tervezetet dolgozott ki a 2021–2027-es időszakra, ami a Nagy-Britannia kilépése után maradó 27 tagállam együttes bruttó nemzeti termékének (GNI) az 1,11 százaléka. A mostani költségvetési ciklusban az országok a nemzeti jövedelmük 1,03 százalékát utalták át az uniós költségvetésbe, a befizetések GNI-arányosan nőnek.

A javaslat egyes kiadások jelentős lefaragását is tartalmazza: 5 százalékkal csökkentenék az agrártámogatásokat, ezen belül 4 százalékkal a közvetlen kifizetéseket, valamint 7 százalékkal a kohéziós alapokat – ismertette az Európai Parlamentben, majd később a sajtótájékoztatón Günther Oettinger költségvetési biztos. (Némi ellentmondás, hogy a bizottság hivatalos internetes oldalán olvasható költségvetési tervezetben az agrártámogatásoknál és a kohéziós alapoknál is 5 százalékos csökkentés szerepel.)

A teljes cikk olvasása a vg.hu-n>>>

MAPI Popup - Online tanfolyam

Kedves Látogató!

A jelenlegi vírushelyzetben a MAPI-csoport továbbra is teljes fordulatszámon működik, kollégáink folyamatosan dolgoznak azon, hogy Partnereink sikeresen és versenyképesen lábaljanak ki a gazdasági válságból! A megváltozott munkakörülményekre cégünk „percek alatt” reagálni tudott, tekintettel arra, hogy kollégáink már évek óta részben home office-ból dolgoznak. Képzéseinket is sikeresen átültettük az online térbe, melyet a résztvevők nagy megelégedéssel fogadtak, így a jövőben ezen a területen is maximális erőbedobással megyünk előre. Ügyfélkörünknek heti rendszerességgel szervezünk online konferenciákat, melyek közül a legutóbbi alkalommal több mint 160 résztvevő csatlakozott hozzánk.

Büszkék vagyunk arra, hogy hatékonyan hozzá tudunk járulni a gazdaság újraindításához!

Essősy Zsombor
tulajdonos-vezérigazgató

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás