Már a második negyedévben megjelenhetnek azok a pályázatok, amelyekkel támogatáshoz juthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), valamint a nagyvállalatok és konzorciumi partnerként a felsőoktatási intézmények is. Az innovációs hivatal az egész országra kiterjedő fejlesztési lehetőségeket szeretne nyújtani.

Négy fő irányvonal látható a megújuló hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) pályázati rendszerben – tájékoztatta lapunkat a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. azokra a visszajelzésekre hivatkozva, amelyeket a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a napokban indított országos konzultációsorozatának első állomásain tapasztalt.

– Az új pályázatok várhatóan már a második negyedévben megjelenhetnek – válaszolta a MAPI stratégiai igazgatója lapunk megkeresésére. Andorka Miklós hozzátette: a hivatalnak is fontos, hogy minél hamarabb elérhetővé tegye a fejlesztésekre felvehető pénzügyi forrásokat a vállalatoknak. Várhatóan a költségeknek hatvan, egy kategóriában pedig nyolcvan százaléka lesz elszámolható a bér, az anyag, a szolgáltatás, illetve az eszközök kiadásaira, de akár a piacra jutásra fordított összegek is leírhatók lesznek.

A teljes cikk az alábbi linkre kattintva olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet

MAPI Popup - Online tanfolyam

Kedves Látogató!

A jelenlegi vírushelyzetben a MAPI-csoport továbbra is teljes fordulatszámon működik, kollégáink folyamatosan dolgoznak azon, hogy Partnereink sikeresen és versenyképesen lábaljanak ki a gazdasági válságból! A megváltozott munkakörülményekre cégünk „percek alatt” reagálni tudott, tekintettel arra, hogy kollégáink már évek óta részben home office-ból dolgoznak. Képzéseinket is sikeresen átültettük az online térbe, melyet a résztvevők nagy megelégedéssel fogadtak, így a jövőben ezen a területen is maximális erőbedobással megyünk előre. Ügyfélkörünknek heti rendszerességgel szervezünk online konferenciákat, melyek közül a legutóbbi alkalommal több mint 160 résztvevő csatlakozott hozzánk.

Büszkék vagyunk arra, hogy hatékonyan hozzá tudunk járulni a gazdaság újraindításához!

Essősy Zsombor
tulajdonos-vezérigazgató

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás