Újabb 155 milliárd forint vállalati beruházásokra – Essősy Zsombort kérdezte a Világgazdaság

A kormány tegnap úgy döntött, hogy további 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Erre reagálva Essősy Zsombor a Magyarok a Piacon Klub elnöke és a MAPI-csoport vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a piac már régóta várta ezt a bejelentést, és remélhetőleg a jövő év elején újabb ilyen és ehhez hasonló lehetőségek válhatnak elérhetővé.

Aláhúzta, hogy a külgazdasági tárca és a Nemzeti Befektetési Ügynökség élen jár a magyarországi beruházások és a hazai vállalatok exporttevékenységének ösztönzésében.

A miniszter kifejtette: 50 milliárd forintból újabb pályázatot írnak ki a közepes beruházások támogatására. Azok a cégek kaphatnak legfeljebb 280 millió forintos támogatást, amelyek vállalják, hogy beruházásuk nyomán egyetlen munkavállalót sem bocsátana el. A támogatás az egész beruházás egyharmadát teheti ki.

A teljes cikk a Világgazdaság 2020. november 6-i számában olvasható.

 

Ha tetszett amit olvasott, ossza meg ismerőseivel!

Telefon:

+36(20) 558 8803

Címünk:

1037 Budapest, Körtvélyes utca 15.

E-mail:

mapi@mapi.hu

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás