31 milliárd forintos program készül a kkv-k zöldberuházásaira
Kamatmentes hitellel és vissza nem térítendő támogatással segítheti a vállalkozások energiahatékonysági, technológiaváltási és körforgásos gazdasági fejlesztéseit az új Igazságos Átmenet Alap (JTF) KKV Hitelprogram. A KEHOP Plusz-5.1.0-26 konstrukció Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében megvalósuló beruházásokhoz kínálhat alcélonként akár 500 millió forint kombinált finanszírozást.
A felhívás társadalmi egyeztetése 2026. október 12-én lezárult. Az alábbi összefoglaló az egyeztetésre közzétett tervezeten alapul; a feltételek a végleges felhívás megjelenéséig változhatnak.
Kik vehetnek részt a programban?
A konstrukció legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyílhat meg. A területi jogosultságnál a beruházás helyszíne számít, nem a vállalkozás székhelye: így például budapesti székhelyű cég is részt vehet a programban, ha a fejlesztést az érintett három vármegye valamelyikében valósítja meg. A megvalósítási helyszínnek a kérelem benyújtásakor már bejegyzett székhelynek, telephelynek vagy fióktelepnek kell lennie.
Akár 500 millió forint finanszírozás, legfeljebb 50% vissza nem térítendő résszel
A tervezett 31 milliárd forintos keretből alcélonként 5–500 millió forint finanszírozás igényelhető. Ennek legfeljebb 50%-a lehet vissza nem térítendő támogatás, a fennmaradó rész kamatmentes beruházási hitel.
A projekthez az elszámolható költségek legalább 10%-át kitevő, támogatásmentes saját forrás szükséges. Az összesen igényelt finanszírozás nem haladhatja meg a kérelem bírálatát megelőző teljes lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét.
Energiahatékonyabb működés és alacsonyabb kibocsátás
A program első alcélja a vállalkozások energiafelhasználását és üvegházhatásúgáz-kibocsátását csökkentő beruházásokat támogatná. A fejlesztések között szerepelhetnek:
- Termelési technológiák korszerűsítése: meglévő gépek cseréje energiahatékonyabb berendezésekre, termelésoptimalizálás, valamint a termelési folyamatok elektrifikációja.
- Épületenergetikai fejlesztések: hőszigetelés, nyílászárócsere, árnyékolás, hőszivattyús és hővisszanyerő rendszerek, továbbá energiatakarékos világítás.
- Energiafelhasználás mérését és szabályozását segítő megoldások: energiamenedzsment-rendszerek és okos mérők telepítése.
A támogatási céltól függően legalább 30%-os primerenergia-megtakarítást vagy 30%-os ÜHG-kibocsátás-csökkentést kell elérni, a termelési kapacitás megtartása mellett, megfelelő energetikai dokumentációval alátámasztva. Ha a projekt mindkét támogatási célt tartalmazza, a két küszöböt külön-külön szükséges teljesíteni.
Új zöld tevékenységek és körforgásos üzleti modellek
A második alcél a vállalkozások tevékenységének bővítését, átalakítását ösztönözné: olyan beruházásokat támogatna, amelyek új vagy érdemben bővülő, alacsony kibocsátású, erőforrás-hatékony vagy körforgásos termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolják a vállalkozást új zöld piacokhoz.
Ide tartozhatnak például:
- Tiszta technológiák gyártását szolgáló fejlesztések: nap- és szélenergia-technológiák, akkumulátorok, energiatárolók, hőszivattyúk, hidrogéntechnológiák vagy villamosenergia-hálózati megoldások gyártókapacitásainak kialakítása, bővítése.
- Körforgásos termékek és szolgáltatások: anyagmegtakarítást, selejtcsökkentést, hosszabb termékélettartamot és javíthatóságot szolgáló fejlesztések; javítási, felújítási, újragyártási és eszközkölcsönzési kapacitások.
- Anyag-visszanyerés és újrahasznosítás: hulladékok, melléktermékek feldolgozása, másodnyersanyagok hasznosítása, valamint kapcsolódó gyűjtési és fordított logisztikai rendszerek kialakítása, a koncesszió alá tartozó tevékenységek kivételével.
Ez az alcél a tervezet szerint de minimis támogatásként működne. A rendelkezésre álló keretet az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások Magyarországon odaítélt támogatásaira, bármely hároméves időszakra érvényes 300 ezer eurós támogatástartalom-korlát alapján kell vizsgálni, a korábbi támogatások és az új hitel támogatástartalmának figyelembevételével.
A beruházási tervek előzetes áttekintését érdemes már most megkezdeni, különös tekintettel a műszaki tartalomra, a várható megtakarításra és a rendelkezésre álló támogatási keretekre.
Zöldberuházást tervez az érintett vármegyék valamelyikében?
Fejlesztési elképzeléseivel és a támogatási lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal a MAPI szakértőihez!
Forrás:
palyazat.gov.hu
A MAPI több mint 20 éve nyújt állami és európai uniós támogatásokhoz kapcsolódó szakértői tanácsadást vállalati partnereinek. Fejlesztési elképzeléseivel, kérdéseivel forduljon ezúttal is bizalommal kollégáinkhoz!
Telefon:
+36 20 489 9979
Címünk:
1037 Budapest, Körtvélyes utca 15.
E-mail:
mapi@mapi.hu