Essősy Zsombor és Andorka Miklós a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnökségében

Egyhangú szavazással erősítették meg a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának alelnöki tisztségében Essősy Zsombort, a MAPI vezérigazgatóját, illetve a következő három évre Andorka Miklóst, a MAPI startégiai vezérigazgató-helyettesét választották meg a Szakosztály operatív vezetéséért felelős titkárának. Baráth Etele korábbi Európa-ügyi miniszter szintén egyhangú támogatás mellett folytathatja a Szakosztály elnökeként. 

Egyhangú szavazással erősítették meg a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöki posztján Baráth Etele volt Európa-ügyi minisztert, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi tagját a szakosztályi tagok, akik új titkárt is választottak Andorka Miklós, a MAPI Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese személyében.

A kedden délután lezárult, online tisztújítás során a szavazó tagok egyhangúlag támogatták, hogy az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának alelnöki tisztségeit a következő három évben Essősy Zsombor, a MAPI Zrt. vezérigazgatója; valamint Heil Péter, az Európai Parlament fejlesztéspolitikai szakértője, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese töltse be.

Megválasztották a szakosztály elnökségi tagjait is Krisán László, a KAVOSZ Zrt vezérigazgatója; Kondor Zsuzsanna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi Tanszékének mesteroktatója, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt főosztályvezetője, a Koordinációs, valamint a Végrehajtás Operatív Program Irányító Hatóságok korábbi vezetője; valamint Szatmári Péter, a Milton Friedman Egyetem általános és közkapcsolati rektorhelyettese személyében.

Forrás: mkt.hu

 

 

Ha tetszett amit olvasott, ossza meg ismerőseivel!

Telefon:

+36(20) 558 8803

Címünk:

1037 Budapest, Körtvélyes utca 15.

E-mail:

mapi@mapi.hu

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás