Folyamatosan jelenhetnek meg az új pályázatok – Essősy Zsombor nyilatkozott a Világgazdaságnak

Nem akasztja meg az uniós források körüli huzavona az új ciklus pályázatainak lebonyolítását – erről beszélt a Világgazdaságnak Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke, amit azzal indokolt, hogy a kormány továbbra is megelőlegezi az egyes projektek finanszírozását, tehát a kifizetések csúszása szerinte nem okozhat olyan fennakadást, mint az előző hétéves ciklus lezárása után, amikor az új pályázatok egy ideig még nem indultak el.

Jelezte, hogy a vállalkozások számára egyszerűbb a helyzet, a Ginop Pluszban már február–márciusban megjelenhetnek a legújabb kiírások, sőt, akár nyerteseket is hirdethetnek. Az önkormányzatok és az állami szervek esetén viszont szinte biztosan hosszabb lesz az átfutási idő, főleg most, amikor minden szereplő egy kicsit jobban oda fog figyelni a közbeszerzések lebonyolítására.

„Sokkal jobban kell versenyeztetni a kivitelezést, ami lassíthatja a folyamatot, de ez minden magyarnak az érdeke”

– hangsúlyozta a szakember, aki nemrégiben bekerült az Integritás Hatóság mellett működő Antikorrupciós Munkacsoportba. 

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a készülő beruházási kerettörvény az ígéretek szerint érvénytelennek fogja nyilvánítani azokat a közbeszerzéseket, ahol pusztán egyetlen ajánlattevő van, ami az adófizetők szempontjából érthető, az önkormányzatok számára azonban már nehezebb kérdés, főleg ott, ahol korábban is gond volt a pályázók hiánya.

Essősy Zsombor arról is beszélt, hogy annyival jobb a helyzet a 2014–2020-as ciklus elindulása óta, hogy most nincs érdemi változás a közreműködő szervezetekben, ahol szerinte nagy tapasztalat alakult ki az elmúlt években.

A teljes cikk az vg.hu-n olvasható.

 

 

Ha tetszett amit olvasott, ossza meg ismerőseivel!

Telefon:

+36(20) 558 8803

Címünk:

1037 Budapest, Körtvélyes utca 15.

E-mail:

mapi@mapi.hu

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás