Szeretettel meghívjuk Önöket a március 22-ei „Humán erő – A dolgozók megtartásának titkai” című kecskeméti konferenciánkra.

Az esemény fókuszában az az aktuális munkaerőpiaci helyzet áll, hogy a fokozódó munkaerőhiány miatt a vállalatvezetők egyre inkább a munkatársak megtartására és motiválására koncentrálnak. A konferencián ennek kérdéskörét dolgozzuk fel interaktívan, a MAPI rugalmas foglalkoztatási felmérésének tapasztalatait felhasználva, a régió meghatározó gazdasági szereplőivel és a HR-szakma képviselőivel közösen.

Időpont: 2017. március 22., szerda (09:00 – 14:00)
Helyszín: BKMKIK, 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

 

A konferencia fő kérdése

A munkaadóknak 2016 közepére azzal kellett szembesülniük, hogy szinte kiürült a magyar munkaerőpiac. Egyre nehezebb új munkatársat felvenni, egyre több cég próbálja a másik vállalat dolgozóit átcsábítani, a fluktuáció folyamatosan növekszik. Érthető, hogy ebben a kiélezett gazdasági és munkaerő-piaci környezetben a munkaerő megtartása, a dolgozók motiválása kulcskérdéssé vált. A szervezetek azt keresik, hogyan tudnák a tehetséges, értékes embereket megtartani, munkatársaik erejét hogyan tudnák a vállalkozás erejévé fordítani.

  • Mit szeretnének a munkavállalók, és miért váltanak munkahelyet?
  • Hogyan, milyen eszközökkel tartsuk meg munkatársainkat?
  • Hogyan tudjuk a belső hatékonyságot és teljesítményt növelni, ezzel a munkaerőhiányt csökkenteni?
  • Milyen motivációs és munkaerő-megtartó eszközöket használnak a sikeres vállalkozások?
  • Mennyit számít a pénz, és mennyit a többi tényező a dolgozók motiválásában?

 

Konferenciákon ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat, közel 800 kis- és közepes vállalkozás humán diagnózis tapasztalatainak felhasználásával, a régió meghatározó gazdasági szereplőinek és a HR-szakma képviselőinek bevonásával.

 

Program

Egyéb információk

A konferencia a FEL-VÁLLAL – FELelős VÁLLALkozások a rugalmas foglalkoztatásért (GINOP-5.3.1-14-2014-00010) projekt keretében valósul meg, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében.

A FEL-VÁLLAL projekt konzorciuma három partnerből áll: a konzorciumi vezető IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.-vel és a Kontakt Alapítvánnyal közösen viszi a projektet.

További információk: http://rugalmas-foglalkoztatasi-rendezvenyek.webnode.hu/

A programban való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Ide kattintva regisztráljon Ön is 2017. március 17-ig,
és tudjon meg többet a munkaerő megtartásának innovatív lehetőségeiről!

Kapcsolat

Nagy Tamás
kommunikációs vezető
IFKA Iparfejlesztési
Közhasznú Nonprofit Kft.
nagyt@ifka.hu
+36-70-360-6209

Nyerges Tibor
gazdaságfejlesztési vezető
Bács-Kiskun Megyei
Kereskedelmi és Iparkamara
nyerges.tibor@bkmkik.hu
+36-76-501-535

Várjuk szeretettel rendezvényünkre, bízunk benne, hogy meghívásunkat elfogadja.

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás