Nagyon nagy szerencse kellene ahhoz, hogy idén megérkezzenek az uniós források – Essősy Zsombor a VG Podcast vendége volt

Az év végéig több részmegállapodás jöhet létre az Európai Bizottság és az Orbán-kormány között, így csak 2024 közepén nyílhatnak meg az uniós pénzcsapok, de a forrásvesztést így sem tudjuk elkerülni – többek között erről is beszélt a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke, aki szerint hatékonyságban, szervezettségben kell fejlődnünk, már nem a munkaerő bevonására kellene fókuszálniuk a magyar cégeknek. Ausztriát nem fogjuk utolérni, ettől függetlenül folytatódhat a magyar gazdaság felzárkózása.

„Nagyon nagy szerencse kellene ahhoz, hogy idén megérkezzenek az uniós források” – mondta a Bruttó legújabb adásában Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke, akivel az uniós vitákról, a magyar cégek helyzetéről és az Orbán-kormány felzárkózási terveiről beszélgettünk.

A szakember, aki tavaly szeptemberben még bizakodó volt abban, hogy elkerülhetjük az uniósforrás-vesztést, mára úgy látja, nagyon kicsi az esélye, hogy a teljes keretet megkapjuk. Lesznek olyan kérdések amelyekből Brüsszel, és lesznek olyanok is, amelyekből a magyar kormány nem fog engedni, így végeredményben a teljes keret 90 százalékához férhet majd hozzá Magyarország

Úgy véli, hogy az év végéig több részmegállapodás jöhet létre az Európai Bizottság és a kabinet között, és 2024 közepén nyílhatnak meg az uniós pénzcsapok

Essősy szerint nem is sürgeti az idő a kormányt. Most, amikor az infláció letörése a legfontosabb, nem feltétlenül probléma, hogy később érkeznek meg a források. A fejlesztési intézményrendszer mindenesetre nem marad munka nélkül, ugyanis idén le kell zárni az előző hétéves költségvetés pályázatait, december végéig az összes pénzzel el kell számolni. Igencsak pórul járhatnak azok a nyertesek, akik a határidőt és a követelményeket nem tudják teljesíteni, mivel az állam visszakérheti az előlegként kifizetett összeget.

Szerinte messze vagyunk még attól, hogy átálljon a magyar gazdaság az uniós források nélküli létre, amiről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában. Ha már uniós tagok vagyunk – aminek egyébként számos előnyét élvezzük –, élnünk kell ezekkel a pénzekkel. Hangsúlyozta, a magyar kkv-knak is fel kell venniük a versenyt a multikkal, amelyekkel szimbiózisban élnek, ehhez viszont olyan támogatásokra van szükség, amelyek egyszerre erősítik a humán erőforrást és a hatékonyságot. 

Hatékonyságban, szervezettségben kellene javulnunk

– válaszolta arra a kérdésre, hogy miben kellene fejlődniük a magyaroknak, példaként említette, hogy míg Magyarországon egy gyárban százan dolgoznak, addig Ausztriában egy ugyanakkora volument ugyanolyan technológiával előállító üzemben harmincan, két-háromszoros bérért. Bár szerinte ebben is van fejlődés, de a következő időszakban már nem minél több munkaerőt kellene bevonni, hanem a hatékonyságot javítani. A Mapi elnöke Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében 2030-ra kitűzött, 85-90 százalékos magyar fejlettségi szintről azt mondta, nem lehetetlen elérni, de nagyon nehéz lesz, főleg uniós források nélkül. Mindenesetre szerinte Ausztriát nem fogjuk utolérni, hiszen „ők is fejlődnek, mi is fejlődünk”.

A podcast meghallagatható az alábbi linken.

 

Ha tetszett amit olvasott, ossza meg ismerőseivel!

Telefon:

+36(20) 558 8803

Címünk:

1037 Budapest, Körtvélyes utca 15.

E-mail:

mapi@mapi.hu

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás