Támaszt adnak a beruházások – a Magyar Nemzetnek nyilatkozott Essősy Zsombor

Az idei év gazdasági növekedését a beruházások támaszthatják alá, mert a lakossági fogyasztás mértéke vélhetően elmarad a korábbi időszakban tapasztalttól – mondta lapunknak Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Jelezte: a kedvezményes hitelprogramokkal át lehet hidalni azt az időszakot, amíg nem érkeznek meg az uniós támogatások.

– Nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen év vár ránk az idén. Sok a bizonytalanság, de az már látszik, hogy a tavalyi energiapánik határozottan csillapodik – mondta lapunknak Essősy Zsombor. A Magyarok a Piacon Klub elnöke, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója jelezte, az energiahordozók ára érezhetően alacsonyabb, mint az elmúlt nyáron volt, noha így is magasabb a két évvel ezelőtti szinteknél. A mostani árszint viszont elviselhetőbb, kezelhetőbb a cégek szempontjából.

– Ez részben annak köszönhető, hogy a piac helyrerázódott, másrészt pedig a kormány jelentős segítséget nyújtott a vállalkozásoknak. Gondolok például arra, hogy az egy évvel korábbi és a mostani energiaköltség növekményének felét átvállalta az állam a cégek meghatározott körétől. Ezzel a lehetőséggel többen is éltek. Mindezek mellett érezhetően spórolnak is a vállalkozások az energiafogyasztással, akár 25 százalékos megtakarítást is el lehet így érni – magyarázta Essősy Zsombor.

A Magyarok a Piacon Klub elnöke kitért az inflációval kapcsolatos összefüggésekre is.

Mint mondta, a cégek már nem nagyon tudnak az árakon emelni, de ez nem is szükséges. Az energiaköltségek normalizálódnak, a forint árfolyama pedig mintegy tíz százalékot erősödött. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy ennyivel olcsóbban lehet importtermékeket vásárolni, ugyanakkor az exportbevétel forintban számolva csökken.

Mindeközben figyelni kell a külföldi versenytársakra is, akik tudják mérsékelni az áraikat forintban. Essősy Zsombor ezzel összefüggésben beszélt a vállalkozások bérköltségeiről is. Több cég például most két részletben növeli a dolgozók fizetését. Mások januárban emelnek, viszont az utóbbiak köre egy-másfél évig minden bizonnyal már nem változtat a béreken.

– Felmérésünk szerint a szellemi foglalkozású dolgozók esetében 14 százalékkal, a fizikai munkát végzőknél 15 százalékkal emelik a béreket a vállalkozások, ennél többet nem is tudnak adni, mert az árakon már nem lehet emelni, sőt egyes termékek árát még csökkentik is különböző akciók keretében. Ezt látni például az építőiparban – ismertette a vezérigazgató. 

A Magyarok a Piacon Klub elnöke kiemelte: a hazai vállalkozások az elmúlt két-három évben megerősödtek, a koronavírus-járvány ellenére is. Ehhez hathatósan járult hozzá a magyar gazdaságpolitika. – Számos kedvezmény állt és áll rendelkezésre, valamint jelentős támogatások igényelhetők a beruházások előmozdítására. Így ha most kevesebb profit mellett is tudják értékesíteni a termékeiket és a szolgáltatásaikat, a cégek azt is túl fogják élni – mondta.

Essősy Zsombor fontosnak tartja a kedvezményes hitelprogramokat is, amelyekkel át lehet hidalni azt az időszakot, amíg nem érkeznek meg az európai uniós támogatások

– Jelentős a szerepe a Széchenyi-kártya-programnak, ahogy a minap meghirdetett Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramnak is az Exim Bank vezetésével, valamint a Magyar Fejlesztési Bank támogatott konstrukcióinak is. Mindez azt jelenti, hogy ezermilliárd forintnál több kedvezményes hitelhez juthatnak a vállalkozások. Ezzel a cégek likviditását és beruházási potenciálját lehet erősíteni – emelte ki a vezérigazgató.

Essősy Zsombor szerint az idei év gazdasági növekedését a beruházások támaszthatják alá, mert a lakossági fogyasztás mértéke vélhetően elmarad a korábbi időszakban tapasztalttól. Ráadásul az idén és jövőre egyre több olyan nagyberuházás fejeződik be, ahol elkezdődik a termelés. Ezek jelentősége pedig nem csekély nemzetgazdasági szempontból sem. – Az állam és a lakosság tartalékolni fog az idén, ezért is értékelődnek fel 2023-ban a külföldi és a hazai cégek fejlesztései – tette hozzá Essősy Zsombor.

Forrás: Magyar Nemzet

 

 

Ha tetszett amit olvasott, ossza meg ismerőseivel!

Telefon:

+36(20) 558 8803

Címünk:

1037 Budapest, Körtvélyes utca 15.

E-mail:

mapi@mapi.hu

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás