A digitalizáció, a robotizáció, a mesterséges intelligencia és az automatizációs technológiák egyre erőteljesebb előretörésének hatására egyre többen gondolják úgy, hogy a jövőben a robotok számos területen teljesen ki tudják váltani az emberi munkaerőt. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy az embert teljesen helyettesíthetheti majd a robot. Mutatjuk miért nem.

Számos olyan terület van, melyeken a jövőben is elengedhetetlen lesz az emberi szerepvállalás, akár munkakörökről/szakmákról, akár társadalmi szerepekről van szó.

1. Intuitív feladatkörök

Az emberi intuíció, vagy megérzés olyan tulajdonság, amit robotok által nem lehet helyettesíteni és számos területen megjelenik. Felfedező kutatások esetében, bár a robotok számos részfeladatban szerepet tudnak vállalni, de az irányok meghatározása továbbra is nagyban fog támaszkodni az emberi intuícióra. Ugyanígy a jóval hétköznapibbnak számító marketing területén sem fogják az algoritmusok teljesen kiváltani az emberi megérzést.

2. Empatikus képességek

Minden olyan munka-, és feladatkör, ahol érzelmi intelligenciára, megértésre, empátiára van szükség, a jövőben is döntően emberek által lesz ellátva. Pedagógusok, ápolók, orvosok, vagy a szociális szektorban dolgozók elengedhetetlen képessége az együttérzés, amire a robotok nem lesznek képesek, emiatt ezeken a területeken csak kiegészíteni fogják az emberi szereplőket.

3. Kreativitás

A kreatív gondolkodás és alkotás, ezen belül is legfőképp a művészi kifejezés olyan képesség amire csak az ember képes. Itt azonban nem kizárólag a szigorú értelemben vett művészetet kell érteni, mint például színészet, festészet, vagy irodalom, hanem olyan hétköznapi területeket is, mint a már korábban említett marketing, vagy arculattervezés, amelyek szintén magas fokú kreativitást igényelnek.

4. Társas érintkezést igénylő helyzetek

Afelől semmi kétség, hogy a jövőben robotok tökéletesen képesek lesznek ellátni például pincér, vagy fodrász munkaköröket, azonban ilyen és ehhez hasonló területeken mindig lesz igény az emberi érintkezésre, akár azon az áron is, hogy többszörös díjat kell fizetni egy olyan fodrászatban, ahol ember vágja a hajunkat, vagy egy olyan bárban, ahol az italokat ember hozza az asztalhoz és nem robot. Erre a területre is hatványozottan érvényes az egészségügyi dolgozók érintettsége, hiszen egy diagnózist jó eséllyel nem egy robottól akarunk majd hallani a jövőben sem.

5. Közélet, kommunikáció

Tekintve, hogy a robotokat végső soron az ember alkotta és fejleszti, az emberi sorsokat érintő kérdésekben az „utolsó szó” is mindig az embernél lesz, így a társadalmi döntések és a nyilvános kommunikáció mind-mind olyan területek, amelyeket emberek fognak végezni.

Forrás: novekedes.hu

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás