Az ipar minden területe, a gyártáson túl a beszerzés, a logisztika és a humán erőforrás menedzsment is egyaránt forradalmi átalakuláson megy keresztül. Az átfogó néven IPAR 4.0-nak nevezett folyamat drasztikusan képes növelni a vállalatok termelékenységét, Magyarországon is több mint 1 százalékkal gyorsíthatja a gazdasági növekedést.

Az IPAR 4.0 elvárások alapján működő vállalkozások rugalmasan lesznek képesek reagálni a kis szériás vagy egyedi vevői igényekre, növelni tudják megrendelőik elégedettségét jobb termékek és szolgáltatások nyújtásával, a területen élenjáró cégek megvalósíthatják a teljes termelési értéklánc integrációját és a termékek teljes életciklusát lefedő nyomon követését.

A tény, hogy a technológia fejlődése által minden mérhetővé és szinte azonnal visszamérhetővé vált, hatalmas lehetőségeket rejt magában a költségek csökkentése és a bevételek növelése terén egyaránt, ugyanakkor soha nem látott versenyhelyzet kialakulását eredményezi már a következő néhány évben is.

Mindamellett, hogy az innováció végcélja a technológiai fejlesztés, a munkavállalók a változásoknak és a vállalat sikerének kritikus elelmei és katalizátorai, meghatározva egy transzformációs folyamat sikerét. A vezetők elkötelezettsége, a beosztottak nyitottsága, a szervezet rugalmassága mind olyan kritikus tényezők, amelyek a sikeres digitális transzformáció alapját biztosíthatják, de egyben legnagyobb kockázatát is jelentik.

További részletek a novekedes.hu oldalon.

A webhely szolgáltatásainak fenntartása, fejlesztése, valamint a felhasználói élmény fokozása érdekében ún. sütiket (cookie-kat) használ. A Webhely használatával Ön elfogadja az oldal sütikre vonatkozó összes aktuális irányelvét. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás